Történelmi elsőosztályú besorolású terület Erdőbénye határában, rendkívül izgalmas fekvésben. Talaja a borvidéken ritka, enyhén meszes, agyagos erdőtalaj, ami borának ízében, zamatában is tetten érhető. 2017-ben, szelektált, aprófürtű klónnal újratelepített terület. A dél-délkeleti fekvése, szeles, jól benapozott mikroklímája és 12%-os lejtőre felfutó szőlősoraival egészen kiváló dűlőnk, ahonnan 2021-óta önállóan is készül dűlős bor.
Szőlőterület: 6,7 hektár
Szőlőfajták: Furmint
Története:
Tokaj-Hegyalja egyik legrégebb óta ismer dűlője. Eredendően lakott település volt Erdőbénye és Olaszliszka között a Bényei-, vagy másik (régies) nevén a Meszes-patak (Mezespothoca) völgyében, és ennek a volt a szőlőhegye. Nevének eredete a mézzel áll összefüggésben, amely arra utal, hogy a területen mézédesre érett be mindig a szőlő. A középkori forrásokban Mezes és Mesces neveken fordult elő, mint királyi, majd főúri birtok. Első ismert említése 1248-ban történt egy határbejárás kapcsán. Ekkor még királyi birtok volt. A következő említése 1255-ben volt, akkor már a szepesi Szent Márton premontrei-rendi prépostság birtokában állt, írott forrásanyagban 1293-ban egy újabb határbejárás kapcsán került elő a Meszes neve. A 14−15. században a szepesi Szent Márton prépostság, vagy másik nevén a szepesi prépostság és a tokaji pálosok birtokoltak szőlőterületeket. Azt is tudjuk a prépostság Szűz Mária Mennybemeneteletére felszentelt oltár igazgatójának (rector altaris Mariae Sanctae Assumptionis) és a királyi udvarnak is voltak ott szőlői. E terület 1459-ben a Szapolyai család birtokába került. Az 1526. évi mohácsi vészt, valamint a reformáció vagy hitújítás elterjedését követően a szerzetesrendek elvesztették birtokaikat. Ez alól ugyanakkor a Meszes egy része kivételt képezett, amely továbbra is szepesi prépostság tulajdonát képezte. Ugyanakkor a Meszes másik nagy része 1540-től bizonyítottan a tokaji váruradalom szőlője lett, amelynek urai a Serédyek voltak. A 16. század közepétől kezdve Bodrogkeresztúr mezővárosnak is voltak ott szőlői, a 17. század elején már megkülönböztettek Kis- és Nagy-Meszest is, de a század végére ez a megkülönböztetés lényegében megszűnt.
1622-ben a mezőváros Meszesen fekvő szőlőit a Thököly család szerezte meg, de a királyi udvartól több főúri család is szőlőbirtokhoz jutott a szőlőhegyen. 1644-ben a tokaji uradalom a Rákóczi család birtokába került, a Wesselényi összeesküvést követően a Bónis, a Baksa és a Csető család szőlőjét elkobozta az udvar, és egykori szőlőiket 1673-ban a szepeshelyi és szatmárnémeti jezsuita kollégiumoknak adományozták. Ugyan Thököly István gróf mozgalma idején 1682-ben erővel visszavette elkobzott szőlőit a jezsuitáktól, majd újból elvesztette azt.
A Rákóczi szabadságharcot követően a fejedelem és Vay család szőlői kincstári tulajdonba kerültek. A szatmárnémeti és szepeshelyi jezsuiták visszakapták szőlőiket a Meszesen, amelyeket a rend 1773. évi feloszlatásáig zavartalanul birtokoltak. A kincstári szőlőkre módos felvidéki polgár családok tettek szert, a Vay család 1736-ban történt hazatérését követően kapta vissza a kincstártól az egykori szőlőbirtokát a Meszesen. Ezt a részt a 18. század közepétől nevezték az összeírások Vay-féle Meszes szőlőnek (vinea Vayana in promonotorio Meszes). Jelentős szőlőbirtoka volt itt az olaszliszkai plébániának, majd a sárospataki trinitárius-rendi kolostornak is. A jezsuita rend 1773. évi, illetve II. Jószef császár és király szerzetesrendeket feloszlatásáról szóló rendeletei (1781, 1782, 1783) követően ezek a területek a bécsi udvar által alapított Vallási Alap kezelésébe kerültek. A 19. században ezek a területeknek egy része eladásra, míg másik része plébániai, illetve gyülekezeti gondozásba kerültek. A II. Világháború végéig a Meszes legjelentősebb birtokosai az Erdődy, a Klobusiczky, a Korányi, a Szirmay és a Vay családok és azoknak örököseik voltak.