Történelmi elsőosztályú besorolású, egykori királyi birtok. A Szarvas-dűlő a Grand Tokaj Borászat monopol területe a tokaji Kopasz-hegyen, ami annyit jelent, hogy csak borászatunk rendelkezik itt szőlőterülettel. A borvidék legdélebbi pontján, a Tokaji-hegy tökéletes déli tájolású lejtőjén fekszik. A borvidék szinte legkiválóbb szőlőterülete: egyike annak a két dűlőnek, amelyik 1737-ben „első osztály feletti”, azaz különleges termőterület besorolást kapott. Sokáig a Rákócziak, majd 1715–1918 között Habsburg császári, illetve magyar királyi tulajdonban volt. A dűlő talajszerkezete vastag lösz, fekete vulkáni dácit altalajon, ez a takaró talaj könnyen felmelegszik, ezért a vegetációs idő az átlagosnál hosszabbra nyúlik. Sorvezetése hegy-völgy irányú, sorhosszúsága a lejtés mértékének megfelelően változik. Ennek szerepe leginkább az, hogy mérsékelje az eróziót. Kivételes fekvése az őszi hónapokban segít megőrizni a hajnalonta Tisza és a Bodrog folyók felől érkező párát, amely a folyamatosan fújó szél és az őszi napsütés következtében kiváló mikroklímája kedvez az aszúsodásnak. Művelésmódja középmagas kordon, mérsékelt vagy alacsony terheléssel, ami a kimagasló értékű és beltartalmú borok előállításának alapja. A területet környezettudatos módon, AKG gazdálkodási keretek között műveljük.
Szőlőterület: 39 hektár
Szőlőfajták: Furmint, Hárslevelű, Muskotály, Zéta
Története:
A terület a történelmi Mézesmál (Mezezmaal, Mesesmaal) szőlőhegy részét képezte. Elnevezésének eredete a szőlőéréssel áll kapcsolatban, amely arra utal, hogy jól érik be a nevezett területen a szőlő. A szőlőhegyet először 1280-ban említik, mint az ipolysági Szent Kereszt premontrei rendi apátság szőlőjét. Eredendően a Mézesmál a mai Tokaj nyugati határától Tarcal nyugati húzódott. A Mézesmál feldarabolódása a 15−16. században vette kezdetét. Ebből vált ki többek között a Hétszőlő, a Nagyszőlő, vagy Szerelmi (régi nevén a Szerémy) dűlő is. A Mézesmált ugyanakkor nem szabad összetéveszteni az 1749-ben, a bécsi udvar parancsa által létrehozott Mézes-Mály dűlővel. E terület ugyanis a történelmi Mézesmál legnyugatibb szélét foglalta magába.
A Szarvas a nevét Zemplén vármegyei Szarvas nemesi család után kapta, akinek a 16. században voltak ott birtokai a Mézesmálon Tarcal mezőváros keleti határában. Az 1564. évi tokaji váruradalom összeírás szerint köznemesi származású Szarvas család (név szerint Szarvas Ambrus – Ambrosius Zarvas családfővel) Tarcalon élt és szőlőbirtokkal rendelkezett. A család a 16. század végén kihalt, és szőlőit a Privigyei és a Sakaróczky, valamint a nemesi Sípos családok szerezték meg a 17. század elején. A Szarvas birtoklásában fontos momentum volt, amikor birtokosként megjelent a Rákóczi család. Ekkor I. Rákóczi György (1593−1648) később erdélyi fejedelem 1624. július 18-án vásárolta meg a Privigyei család szőlőjét a Szarvason. Ezt követően a későbbi erdélyi fejedelem kitűnő gazdasági érzékének köszönhetően további jó adottságú szőlőterületeket vásárolt a Szarvason, így megkezdődött a Szarvas szőlőbirtoklásának úgynevezett Rákóczi korszaka. 1644-ben I. Rákóczi György a Szarvast a család birtokában álló Zeleméry Kúriához csatolta több más tarcali szőlőterülettel együtt, mint majorsági szőlőt, a további évtizedek adó-, és birtokösszeírásai mindig is a család legfontosabb szőlőbirtokaként jegyezték azt. Az 1679. évi, és 1686. évi, a Szepesi Kamara által összeírt Rákóczi uradalmi szőlők összeírása alkalmával lejegyezte, hogy a Szarvas-szőlő (vinea Szarvas) egyike volt annak a hozzávetőlegesen egy tucat szőlőterületnek, amely szinte mindig is kiváló fő- és aszúbor termést adott. 1699-ben Rákóczi Julianna (1672−1717) és II. Rákóczi Ferenc (1676−1735) hosszas birtokvita után felosztotta egymás között a család birtokait, így a Szarvas szőlő a Rákóczi Ferenc birtokába került. A 17. század végén a Szarvason belül megkülönbözettek egy Szarvas alja (Szarvasallya) nevű részt, amely szintén kiváló aszú termőhelynek bizonyult. Az 1707. évi birtokösszeírás szerint a Rákóczi és a már említett Szentiványi család mellett a Bilkei, a Schirer, a Szepessy és a Vas nemesi famíliák birtokolták a szőlőket, a Rákóczi-szabadságharcot követően a Bilkei, a Rákóczi, a Szepessy és Vass család elvesztette hegyaljai birtokait, míg a Schirer család eladta szőlőit az udvarnak. Ezek a területek kincstári tulajdonba került, és gyakorlatilag mind mai napig állami tulajdonban maradtak.
Jelentős változás történt a Szarvas dűlő életében a 18. század közepén, amikor 1749-ben gróf Grassalkovich György kamarai felügyelő, a császári és királyi udvar megbízásából a kincstár kezén maradt Szarvast megnagyobbította, régi, már az 1560-as, és 1570-es évektől jegyzett szőlőterületeket olvasztva a dűlőbe. Így a történelmi Ádám, Árnyék, Cserfás, Messzelátó és Muráth dűlőket is a megnövelt területű Szarvasba integrálták.
