Skip to content

Megjelent a TOP 100 magyar bor

Megjelent a TOP 100 magyar bor

Folytatódott az elmúlt években tapasztalható trend, a fogyasztók egyre inkább a könnyed, gyümölcsös borokat keresik, az édes tokaji pedig mindig képes magas minőséget mutatni – ez szűrhető le a szeptember 3-án megjelent TOP 100 magyar bor magazin listájából. Büszkeséggel tölt el minket, hogy 92 ponttal, második helyen tündököl a listán az 5 puttonyos aszúnk.

Segítség a fogyasztóknak, tükör a borászok számára – ez illik leginkább a TOP 100 magyar bor kiadvány listájára, amelyet az idén már három, a hazai borpiacot jól lefedő kiskereskedelmi hálózatban a fogyasztók által leginkább preferált, értékben és palackszámban is a legszámottevőbb tételeket kóstolva állított össze a szakértő zsűri. Utóbbit a nemzetközi borpiaci trendeket is jól ismerő Fiáth Attila, DipWSET, nemzetközi borakadémikus, egyetemi tanár vezette, és nemzetközi borakadémikusok, valamint a fogyasztókkal napi kapcsolatot tartó sommelier-k voltak a tagjai. A fogyasztók számára nagy segítség lehet a 100-as lista, hiszen az ott szereplő tételek – ellentétben más listákkal – bárki számára elérhetők a kiskereskedelemben.

A kiadvány mellékletében a Tokaji borvidéken zajló fejlesztésekről kaphatunk képet, de megszólal két borászlegenda, Szepsy István és Árvay János, valamint az idei Borászok Borásza, Bodó Judit is, Stumpf István pedig a most induló Tokaj-Hegyalja Egyetemmel kapcsolatos terveket és reményeket mutatja be.

További információk: https://www.vg.hu/video/top-100-magyar-bor 

Belépés

ELMÚLT MÁR 18 ÉVES?