Fehér borok, színes kultúra! Tokajban 1932 óta rendezik meg a Szüreti Napokat. A borvidék névadó településén hagyományosan október első hétvégéjén ünneplik a szőlőt, ahonnan a Grand Tokaj borok sem hiányozhatnak.

A hagyományos programelemek mellett (szüreti felvonulás, főzőverseny, borászati-gasztronómiai események, színpadi műsorok stb.) az idei rendezvény is rengeteg programmal várja a városba érkezőket. Gyerekműsorok és foglalkozások, színes színpadi produkciók és a hagyományos szüreti felvonulás is szerepel a fesztivál programjában.

Legnagyobb érdeklődés a Szüreti Felvonulást kíséri, a több száz fős menetben Tokaj-Hegyalja apraja-nagyja képviselteti magát. A felvonuláson megjelennek a borvidék települései valamint azokra a hagyományokra is emlékeznek, amelyek a térség sajátosságát adták.

A Tokaji Szüreti Napok gasztronómia és borkínálata is egyedülálló a térségben, az októberi rendezvényen a borvidék legjelentősebb termelői, pincészetei kínálják boraikat. Emellett a belvárosban és a pincesoron nyitott pincékkel várják a látogatókat és több borászat külön erre az alkalomra kóstolókat, pince- és dűlőtúrákat illetve kisebb koncerteket is szervez. A város sétálóutcáján és főterén pedig kézműves vásár kíséri a három napos rendezvényt.

Várunk szeretettel minden kedves látogatót.

További információk: Facebook
Részletes program az esemény weboldalán.